Oké, azt hiszem most van az, hogy kezdem megszokni ezt az egészet.
Valahol olvastam ezt, hogy az ember mindenhez hozzászokik előbb vagy utóbb, és lőn.
Az eleje, na az karcos volt én tényleg nem tudtam mi lesz vagy nem lesz itt, elkapott a pánik és vettem egy csomó kaját, aztán elkapott a pánik, hogy nem akarok a lakásban ülni, úristen.
Aztán valahogy jobb lett, apránként. Kiültem a kertbe D vitamint gyűjteni, egy habos kávéval, találtam új, vicces sorozatot, ilyenek. Semmi eget rengető.
A biztonságra törekvésemben meg kellett értenem, hogy az új biztos pont a bizonytalan. Nem tudjuk meddig tart, nem tudjuk ki lesz beteg a családunkban, a barátaink közül. Már nem pörgök ezen minden egyes nap, és az indexet is max napi 2x nézzem.
Valahogy azt hiszem megengedőbb vagyok most magammal, mint a szülő a nagy betegségből gyógyuló gyerekével: jól van kincsem, egyél akkor még egy csokit, jó, aludjál egy nagyot délután, nézz még egy sorozatrészt.
Voltak terveim a duolingoval, meg a némettel, teljesen ugyan nem engedtem el ezt, de igazából nem ez számít.
Az számít hogy túléjük ezt és a józan eszünk is megmaradjon.
Sziasztok, Anais vagyok, a budapesti bázisról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése